Hogyan telnek a mindennapjaink?

Már reggel enerváltan ébredünk, nincs erőnk elég időt szánni a reggelire, elindulunk a szürke időben a szürke munkahelyünkre és ahhoz sincs kedvünk, hogy jó reggelt kívánjunk a munkatársaknak. Döntjük magunkba a kávét, attól remélünk némi fellendülést, de néha már az sem segít.

Minden olyan egyhangú.

Minden olyan életunt.

Ezt látjuk, ha körülnézünk az utcán vagy a tömegközlekedési eszközökön. Az arcok komorak, nem ül rajtuk mosoly. A szemek fátyolosak, nem csillognak. Mit tehetnénk? Belesimulunk mi is ebbe a ködfedte életbe, mert így nem fogunk kilógni a többség közül. Meg mert egyébként is így az egyszerűbb. Ezt ismerjük. Ezzel tudunk azonosulni.

Persze nem érezzük jól magunkat. Folyton azon kesergünk, hogy semmi sem jön össze az életben, hogy elfogyott az energiánk, betegeskedünk, dühösek, frusztráltak, fáradtak vagyunk, és a maradék kis energiát is arra fordítjuk, hogy rádudáljunk az előttünk tétlenkedőre, hogy kiabáljunk és mutogassunk neki, hogy panaszkodjunk a főnökre vagy a kiállhatatlan munkatársnőnkre, na meg arra, hogy az élet mennyire igazságtalan.

És közben nem értjük, miért nincs energiánk élni...

Hát pont ezért.

Mindent a külsőségek irányítanak. Az számít, milyen drága volt a ruhád vagy a telefonod, közben elfelejted megkérdezni magadtól: tényleg ez tesz boldoggá? Tényleg kellett a plusz egy cipő vagy csak társadalmi nyomásra cselekedtem? Hogy ne maradjak le. Hogy ne én legyek az a csaj, aki kilóg a divatból.

Felvesszük a szép ruhákat, megcsináljuk a hajunkat, mosolyt erőltetünk az arcunkra, hiszen az is tartozék, ám a lelkünk üres. Nincs semmi, ami feltöltené. Mert nem tudjuk, mit akarunk. Nem tudjuk, mi tesz boldoggá. Nem ismerjük önmagunkat. Rég nem is létezünk. Elvárásoknak megfelelő, belesimuló, alkalmazkodó díszek vagyunk csupán, akik már rég elfelejtették, mi a valódi érték.

A család. A szeretet. A hála. Az elfogadás. A megengedés. A beengedés. A gyógyulás. Az öröm. A kedvesség. A segítőkészség. Klisé? Lehet. Ugyanakkor körbe lehet nézni a világban. És amikor tényleg kinyitod a szemedet, akkor meglátod...

Meglátod, hogy bizony vannak, akik mosolyogva sétálnak az utcán. Akik rendben vannak magukkal. Akik boldogok azokkal a javakkal, ami megadatott nekik. Akik nem a körmöshöz sietnek, hanem hazasétálnak a gyerekekkel és beszélgetnek. Akik úgy kelnek fel reggelente, hogy hálásak.

Nekik vajon honnan van energiájuk?

Honnan van erejük?

A harag, a panaszkodás, az irigykedés, az átkozás, az egészségtelen táplálkozás, a stressz stb. mind-mind eszi az életerőt. Erre szokták azt mondani, hogy vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni. De inkább arról van szó: vannak dolgok, amiken nem mersz vagy nem akarsz változtatni.

Pedig ha elfogy az energiád, nehezebben fog menni a gyógyulás, a változás, a megújulás, a fejlődés. Akkor egyszerűen tovább hibáztatod a körülményeket és az embereket, miközben a saját életedért csakis te vagy a felelős. Akkor tovább irigykedsz, panaszkodsz, közben pedig nem érted, miért ver a sors.

Mondd, te elmennél olyan helyre vendégségbe, ahol köszönés helyett fricskázni kezdenének, amint belépsz az ajtón? Szívesen visszatérnél abba a házba? Gondolom nem. Ne várd hát a jó szerencsét, ha képtelen vagy levenni a negatív szemüveget.

A változás mindig kitartás, erő és elhatározás kérdése. Feküdj le úgy minden este, hogy végigveszed a napot legszebb pillanatait. Gondolkodj azon, hogy ha van egy kis szabad időd, mivel varázsolhatnál mosolyt az arcodra. Milyen hobbi vagy munka tenne boldoggá? TE mit akarsz igazán az élettől? Nem a társadalom, nem a szülők elvárása, nem a megfelelési kényszer, hanem TE. A tiszta lényed.

Ezek a dolgok fognak feltölteni.